A New York-i Soho művésznegyedből indult e stílusirányzat a két világháború közötti időszakban, de Európában csak a 70-es évektől honos. Elhagyott gyárépületekből, kiüresedett ipari csarnokok belső tereit alakították át lakótérré, mely kezdetben olcsó megoldás volt. Manapság a stílus popularitásával a luxus egyik megtestesítőjévé nőtte ki magát.

A csupasz téglafalak nem kerülnek vakolásra, festésre, a gépészeti csőrendszer láttatása is a dizájn része. Ezek látványosan rézre vagy krómra cserélve egyenesen a lakás díszítőelemeivé válnak. Alapvető stíluskövetelmény a csupaszon hagyott betonoszlopok. A nyers betont folttaszítóvá teszik, és sok esetben színezik is. Sok esetben használják padlóburkolatként is, sőt konyhai pultnak, zuhanytálcának is alkalmas.

Az egybefüggő terek megmaradnak a közösségi zónákban, esetenként még a fürdőszoba és háló sem kerül szeparálásra. Mivel hatalmas térről van szó, a bútorok lehetnek túlméretezettek, hiszen zsúfoltságot semmiképp nem okoz. A loft lakásban gyakorta fordulnak elő meghökkentő elemek, egy-egy antik bútor vagy szőnyeg. Az indusztriális változatban még keményebb anyagok dominálnak.